Ennyit tudtok mind

Fáradok, egyre csak fáradok. El is, meg bele is. Hogy lehettek végsősoron ennyire egyformák? Népbetegség, vallom. Trendet csinálni a szánalmasságból. Valóban menő védeni önmagunkat a legkisebb érzelemtől is. Menő az önmagunkba fordulás, menő a játszmázás, menő a jó dolgoktól való félelem. Végülis logikus. Meneküljünk a jótól, mert majd milyen rossz lesz nekünk. Fel sem tűnik, mennyire paradox az egész. Pillanatnyi boldogságnak nevezett pillanatokba kapaszkodtok. Elvagytok ebben a "jól el vagyunk egymással" érzésben. Nehogy véletlenül is meglásson bármit is a másik fél saját, emberi valótókból. Menő lett a falhúzás, a bizonytalanság. Azt hiszitek, hogy a kalandok ápolják a lelketek, pedig dehogy. Hiszen ti sem vágytok másra, mint igazi, emberi érzelmekre, szeretetre, szerelemre. Társra és barátra együtt. Viszont ha jön egy olyan, akivel mindez működőképes, szaladtok világgá.  Mert ugye nehogy már. Menekültök az én nem vagyok többre képes és a nem tudok megnyílni kezdetű nevetséges szövegek mögé. Amivel saját magatok hitegetitek, hogy emiatt van, mert a másik, higgyétek el, körberöhög. :) Mikor lesz képes a mai ember elébe menni a boldogságnak? És elfogadni, hogy kockázatokkal jár. 

Én vállalom. Te vállalod???

Fázás

Csontvelőig reszketni szoba melegében.
Pedig csak a szív lázas, nem a test.

emésztési zavarok

hogy ahogy a chipset eszem, már arról is Te.
basszameg!

befogadni, tárolni, ízeire szedni,
majd gyorsan hagyni távozni.

csakhogy én nem ezt akarom.
én nem.

Te nem vártad ki a rendes emésztési időt.
idő előtt távoztattál.

kihányt önmagam vizslatom,
meg ahogy a része lettél.
piszkálja az orrom feltörekvő önsajnálat szaga.
csak amit magadból hagytál itt, az illatozik.
pitvarig szívom. s még tárolom a többivel ott,
odaszívom a szépek mellé, vegyék körül.

s ha végre émelyíteni kezd,
akkor majd epeként köplek ki.

tudod, ott a legvégén.
mikor lefagy
a tündérmosoly.


2015.12.16.

Rebbenés

utcalámpák fényében
kisóhajtott cigarettafüst
árnyékát csodálni,
ahogy szertefoszlik.
nézni, ahogy magamra hagy.


nézni, ahogy itt hagytál.


2015.12.16.

állandósult állapotok

égsz bennem. ma is.

nem tudsz elaludni a szívben.

már tátongó a lyuk. folyton hasít.

nem tudok elaludni sem.

pedig tegnapegyéve, hogy már nem.

hogy azt mondtad, nem.

bennem akkor egy egész világ.

nyomd már el magad!

jár végre nekem is egy szívásnyi

boldog, amnéziás tegnapután.

más a halott férje után nem gyászol ennyit,

Te meg csak 300 km távol.

bár gyilkosabb a gondolat,

hogy most az Ő hátán

szenvedélyed nyoma.

itt a képzeletben megmaradt

illattól terhes magány.

meg annak néhány

ritka szánalmas momentuma.

Budapest, 2015.02.03.